Uncharted 3: Drake’s Deception Teszt


A Sony jelen generációs konzoljának, a Playstation 3-nak, nem igazán úgy indult a története, mint ahogyan azt sokan várták volna, különösen igaz ez a Playstation nevével egybeforrt exkluzív játékokra is. Mint ismert, megannyi előző generációs cím lett multiplatform, a konzol biznisz többi szereplőjének pedig a jól bejáratott sikercímei sorra döntötték az eladási rekordokat. Ekkor határozott úgy a Sony, hogy elkészíti a saját sorozatát, ami megmutatja mire is képes a Playstation 3, és egy húzó névvé fog válni a konzol mellett. Ez volt az Uncharted, mely, ha nem is váltotta meg a világot, de megalapozta Nathan Drake, a modern kori Indiana Jones, hírnevét a játékosok és a PS3 tulajok körében. A fenomenális második rész után végre itt van a harmadik epizód, az Uncharted 3: Drake’s Deception, mely folytatja az elődök hagyományait és újra magasabb színvonalon prezentálja a nagybetűs Kalandot nekünk.

A Naughty Dog (a fejlesztők) nem aprózták el a dolgot a legújabb Uncharted készítése során, mindenből többet, jobbat és még drake-esebbet akartak kihozni, melyre már cikkünk elején elmondhatjuk, hogy sikerült is nekik. De hogy miként is? Nos, a részletek csak most jönnek.

Az Uncharted 3 magját újra a nagyszerű egyjátékos kampány adja, mely során nemcsak hogy megismerhetjük főszereplőnk és legjobb barátja, Sully, első találkozását, de olyan titkokra is fényt deríthetünk, melyeket maga a legendás Sir Francis Drake sem akart a világ tudtára adni. Drake és Sully egy esős londoni éjszakában kezdik meg legújabb kalandjukat, mikor is egy üzlet meghiúsulni látszik és átfordul egy igazi kocsmai bunyóvá. Persze a történet robog tovább, melyet nem szeretnénk lelőni, így csak annyit mondhatunk el, hogy ismét Sir Francis Drake egy felfedezése után loholhatunk. Utunk során pedig megannyi különleges helyre fogunk eljutni, mint például Franciaországba, Szíriába és a Rub’ al Khali 600 négyzetmérfölden elterülő sivatagjába. Persze az élet nem olyan egyszerű, mint amilyennek látszik, egy titkos társaság is beleköp a levesünkbe, ám Drake önérzetének hála, a pihenés nem adataik meg, főleg akkor nem, ha ismét be kell járni majd a fél világot céljai elérésének érdekében.

A játék alapjai változatlanok maradtak ez előző két epizódhoz képest, most is a felfedezés (már amennyire a játéktér engedi), a logikai fejtörők és a harc szentháromsága adják a támpilléreket a játékmenethez. Drake-kel újra lehetőségünk van arra, hogy felfedezzük a pályákat, igaz csak akkor, és amikor a pályatervezők is úgy szeretnék. Nagyobb tereken nézelődhetünk és kereshetjük meg a tovább vezető utat, vagy a sorozat elengedhetetlen részévé vált eldugott kincseket. A logikai feladványokból akad jó néhány, több mint az előző részekben, ráadásul a nehézségüket is jól eltalálták, mely megdolgoztatja ugyan az agyunkat, de mégsem egy kalandjáték vérmesen komoly észpróbáit próbálja utánozni. Eme logikai fejtörők eloszlása sokkal jobban sikerült, mint eddig, hisz nem egy helyre, szakaszra koncentrálódnak, hanem egyenletesen, periódusokban találkozunk velük és így adnak egy kis lélegzetvételnyi időt a roppant élvezetes akciók közt.

A harc maradt a régiben, pontosabban annak alapjai, hisz rengeteg apró újítás teszi azt még jobbá. Kezdhetjük azzal, hogy most nem olyan „tömény” a fegyverropogtatós része a játéknak, mint az elődökben. Most sem kevés, hisz a hangsúly ezen van, de sokkal jobban sikerült elosztaniuk azokat a fejlesztőknek, így nem válik monotonná az állandó fedezékből fedezékbe való ugrálás. Igen, most is a fedezék alapú harcrendszerrel fogjuk szemben találni magunkat, melyre szükség is lesz, hisz nyílt terepen esélyünk sincs a sokszoros túlerő ellen. A harcok során rengeteg féle fegyvert állíthatunk csatasorba, kezdve a különböző pisztolyoktól, a söréteseken át a rohampuskákig, de akár a vállról indítható rakétát is megemlíthetjük, mint ugyancsak hasznos eszközt. A rengeteg fegyver közül mindenki megtalálhatja a számára szimpatikusat, vagy éppen a leghasznosabbat, az adott harci helyzethez. Szükség is lesz a változatos arzenálra, hisz a megannyi típusú ellenfél ellen nem biztos, hogy mindig jó a nálunk lévő, vagy éppen nem tudjuk a leggyorsabb módját választani az ellenfél eliminálásának. Ez pedig nem minden esetben jó, hisz az ellenfelek közben szépen becserkésznek, és csak azt vesszük észre, hogy hátulról elvégzik a dolgukat.

Azonban a harcnak van egy nagyon fontos újítása, mégpedig a közelharc kvázi megreformálása. Az eddigi két részben is lehetett használni, de csak néha volt igazán hasznos. Most azonban az új változtatásoknak köszönhetően sokkal élvezetesebb és jobban használható, hisz nemcsak hogy látványosabb, de jobban alkalmazkodik az adott szituációhoz és helyhez a harc menete. Példaként megemlíthetjük a piacot, mikor Drake a végső ütést egy, az árus asztaláról felragadott hallal viszi be, vagy mikor a játék legelején a kocsmai bunyóban, ha elég közel vagyunk a pulthoz, a jobb horog helyett egy sörösüveggel üti le az ellenfelet.

Persze a harc nem lenne élvezetes egy haszontalan mesterséges intelligenciával, de az Uncharted 3 nem adja meg ezt az esélyt. A ránk törő rosszarcú legények nem olyan bárgyúak, mint azt elsőre gondolnánk. Fedezékbe húzódnak, tűz alatt tartanak, de mikor mi támadunk rájuk, hajlamosak gyorsan fedezéket váltani, vagy éppen oldalról megkerülni. Persze van olyan helyzet, mikor a harc nehézsége leginkább az ellenfelek mennyiségéből és változatosságából fakad, hisz van néhány olyan fickó, aki szeret vastag páncélba bújni, vagy éppen, aki előszeretettel dobál meg minket gránátnak nevezett szeretett csomagokkal.

Mint már említettük, Drake legújabb kalandja igencsak változatos helyszíneken zajlik, de amellett nem lehet szó nélkül elmenni, hogy milyen látványosak is ezek a helyek. A Naughty Dog csapata ismételten valami eszméletlen minőségű munkát tett le az asztalra, olyan prezentációt nyújt az Uncharted 3: Drake’s Deception, melyet nehéz lesz felülmúlni ebben a konzolgenerációban. Szó sincs akkora szembeötlő lépésről, mint az első és a második rész között, de a finom apróságok sokasága: mint a bevilágítás, a tájak, a karakter modellek, a homok, mind-mind rátesznek egy lapáttal és már majdnem elhitetik velünk, hogy váltottunk egy újabb fejlesztésű gépre. A pályák felépítésének köszönhetően nem kell nagy tereket megmozgatnia a motornak, de azt, amit látunk teljes odaadással és figyelemmel alkották meg. Az csak egy dolog, hogy a designerek élettel töltötték meg a virtuális játszóterünket, de a programozóknak hála, valami fantasztikus látvánnyal társul, melyet nem fogunk egyhamar elfeledni.

Már az éjszakai London is sokat sejtet abból, hogy mi is vár ránk: a sötét utcáival és a csak ritkán jelenlévő utcai lámpák által biztosított fényárral, de a csatorna, majd a XVI. századi könyvtár végképp meggyőz minket, hogy itt valamit nagyon sikerült eltalálni. A további események és helyszínek pedig csak még nagyobb csodálkozást és ámulást okoznak, hogy miként is lehetett ezt összehozni a Playstation 3-on. A vidéki francia erdő, vagy az elhagyatott kastély látványa varázslatos, de igazán a sivatagi részek mutatják meg, hogy miben rejlik a „kutyás” srácok ereje. A sivatag megvalósítása soha nem volt még ennyire tökéletes, a homok besüpped Drake lábai alatt, de a szél percek múltán el is tünteti azt, a nap szúró fénye szinte a mi szemünket süti ki, de mikor a kanyonban lóháton vágtatunk, hogy elérjük a konvojt, nem marad más gondolatunk, csak hogy ezekre a képsorokra még évek múltán is emlékezni fogunk. Ráadásul teszi mindezt úgy, a legújabb Uncharted, hogy nincs „loading” felírat, mindent szépen a háttérben tölt be, kvázi zavarmentessé téve a játékot.

Ami még egy nagyon fontos része az Uncharted 3-nak, az a karakter és arc animáció. A karaktermozgásokkal eddig sem volt baj, de a továbbfejlesztett „motion capture” felvételeknek köszönhetően, Drake és a többi szereplő mozgása súrolja a teljes élethűséget, ráadásul olyan apróságokkal lett felvértezve, mint például, amikor elmegyünk egy fal mellett, Drake megtámasztja magát a karjával. Az arcok kidolgozása is részletesebb lett, főszereplőnk már-már CGI minőséget képvisel az átvezetők során, melyek mind a játék motorjával készültek, minden egyes apró seb, szarkaláb és persze a borosta is látszik rajta. A többi főszereplőre sem lehet panasz, talán egyedül az ellenfelek lettek „lefaragva” a nagyon magas mércéből.

Az Uncharted nem lehet Uncharted Nathan Drake szinkronhangja nélkül, így most is Nolan North kölcsönzi kedvenc kalandorunknak az orgánumát. Nem is lehet hibát találni a színészek játékában, North hozza azt a magas színvonalat, amit eddig is megszoktunk, de a főbb karakterek hangjai, mint Sullivan, Chloe és Elena is tökéletesen csengenek. Leginkább a „főellenfelünk” hangját találták el jól az újak közül, hisz gonosz kacagása és mániákusságának kinyilvánulása rengeteget dob a hangulaton az átvezetők közben. A szinkron mellett a fegyverek és a környezet hangjai is mind telitalálatok, nem hallani semmi olyat, ami kilógna a sorból, látszik, hogy ezt a részt is nagy figyelemmel rakták össze a készítők.

Már az előző epizód is rendelkezett multiplayer móddal, nem kivétel ez alól az Uncharted 3 sem. A Naughty Dog az alapokat megtartva, de azt tovább finomítva, több lehetőséggel egészítette ki a már ismerős módot. A többjátékos opció két fő csapásirányt követ, melyek közül az egyik a háromfős kooperatív, míg a másik a csapat alapú, vagy éppen a mindenki-mindenki ellen módozat változatai. A kooperatív mód is bővült az elődhöz képest, ugyanis három különböző lehetőséget próbálhatunk ki: a barátainkkal együtt harcolhatunk az ellenfelek hullámai, vagy más játékosok ellen, illetve a második és harmadik részből ismert pályákon, úgynevezett sztori alapú küldetéseket is végigjátszhatunk. Ezek a pályák igazán nagy élvezeti faktorral bírnak, hisz egy kis történet és teljes kommentár társul melléjük. Ráadásul ezek nem is néhány perces szösszenetek, hanem 20-30 perc hosszúságú epizódok.

A tipikus játékmódokból összesen hat áll rendelkezésre, melyből négy csapatalapú, kettőben pedig egyedül küzdhetünk a többiek ellen. Itt nincs meglepetés az előző rész ismerőinek, hisz a Team Deathmatch, vagy az Objective és a Plunder eddig is a repertoár része volt, csakúgy, mint a Hardcore, ahol semmilyen „booster”, pontosabban képességnövelő nem használható. Hogy ez mit is jelent? A játék multiplayer rendszere fejlődésalapú, így minden egyes sikeres gyilkolásért tapasztalati pontot és pénzt kapunk, melyekből bevásárolhatunk magunknak mindenféle földi jót az Uncharted boltból.

Lehetőségünk van az online avatárunkat teljesen úgy formálni, ahogy azt szeretnénk, ehhez rengeteg ruha, kiegészítő áll rendelkezésünkre, de az induló felszerelésünket is változtathatjuk. Nem csak a fegyvereket, hanem azok kiegészítőit is, illetve a „booster”-eket is itt állíthatjuk be. Ez azért is fontos, mert egy időben az egy fő és egy oldalfegyver mellett, csakis két darab „booster” és egy „Medal Kickback” lehet nálunk. Az utóbbi két képesség pedig abban segít, hogy nagyobb esélyünk legyen az online harcmezőkön, hisz például nagyobb tárral nem kell olyan sokat és sűrűn újratáraznunk, így több golyót onthatunk az ellenfelekre. A „Medal Kickback” pedig arra szolgál, hogy bizonyos feltételek teljesülése után aktiválhatjuk azt, így különleges lehetőségekkel élhetünk, mint például egy rövid időre erős mesterlövészpuskára válthatunk. Ahogy minél többet játszunk és fejlődünk, úgy nyílnak meg egyre inkább a lehetőségek és növekszik a variálhatóság szerepe.

Az Uncharted 3: Drake’s Deception az a játék melybe nagyon nehezen lehet belekötni, hibát találni. A hosszú játékkal eltöltött órák alatt a kampány során egyetlen bug-gal találkoztunk, valamint a multiplayerben néhol erősen visszavettek a grafikai minőségből, hogy tartható legyen a döccenés mentes online harcok magas színvonala.

A Naughty Dog megcsinálta azt, amire kevesen számítottak, jobb játékot készített, mint az Uncharted 2. Egy roppant élvezetes történet köré olyan gyorsan robogó hangulat-vonatot mellékeltek, melyre joggal lehet irigy majd minden más játék és fejlesztő. Olyan élvezeti faktort szolgáltatnak, melyre ritkán van példa, ráadásul ezt a magas szintet végig fenntartják, nincs hullámvasút, stabilan hozzák a színvonalat. A végigjátszás során folyamatosan csak ámulni és bámulni fogunk, melyet nagyban elősegít az a tény, hogy az Uncharted 3 a Playstation 3, de talán eme konzol generáció legszebb játéka. Nathan Drake olyan kalanddal jött el hozzánk, melyre hosszú ideig emlékezni fog mindenki, a Naughty Dog-ot pedig végérvényesen felemeli a fejlesztők Dicsőség Csarnokába.


VN:R_U [1.9.15_1155]
Rating: +12 (from 12 votes)
Uncharted 3: Drake’s Deception Teszt, 10.0 out of 10 based on 16 ratings
gamers
9
Egy fantasztikus egyjátékos élmény, a generáció legszebb konzolos grafikájával párosítva, melyet garantáltan nem fogsz elfelejteni. Ez az a kötelező cím, amivel játszanod kell!
A bejegyzés kategóriája: Cikkek, Friss tesztek, Kiemelt cikkek, PlayStation 3, Sony
Kiemelt szavak: , , , .
Közvetlen link.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Uncharted 3: Drake’s Deception Teszt bejegyzéshez 39 hozzászólás

  1. L.R.RidingHood L.R.RidingHood hozzászólása:

    hmmm..kár, hogy PS3 exkluzív, kipróbálnám…

    VN:R_U [1.9.15_1155]
    Rating: +5 (from 5 votes)
  2. oddsmaker oddsmaker hozzászólása:

    Kedves Zandal: a cikk hatására holnap veszek egy PS3 konzolt! UC3 bundleben.

    VN:R_U [1.9.15_1155]
    Rating: +5 (from 5 votes)
  3. GAR GAR hozzászólása:

    GOTY?

    VN:R_U [1.9.15_1155]
    Rating: +2 (from 2 votes)
  4. firestarter firestarter hozzászólása:

    ejj Zandal, de rossz életed lehet: BF3, aztán Uncharted 3 teszt, te kis mázlista :D

    VN:R_U [1.9.15_1155]
    Rating: +4 (from 4 votes)
  5. rozsomak rozsomak hozzászólása:

    Őszintén szólva, kissé sokallom ezt a 9 pontot. Persze, lenyűgöző játék, amikor a sivatagon keltem át, egyszerűen nem győztem visszacsukni a számat. Valami nagyon hiányzik belőle, és szerintem ez egy jó befejezés, többet is ki lehetett volna belőle. Jó játék, sőt, kiemelkedően jó, de nem GOTY.

    Btw.: A teszt nagyon tetszett, látom el vagy látva mostanság igazi nyalánkságokkal! :D

    VN:R_U [1.9.15_1155]
    Rating: -5 (from 5 votes)
  6. KillingSpree KillingSpree hozzászólása:

    Ez az a játék amit nagyon irigylek a PS3 tulajoktól!

    VN:R_U [1.9.15_1155]
    Rating: +4 (from 4 votes)
  7. sikoly sikoly hozzászólása:

    Meg is veszem amint tudom :D Én a második részt is imádtam ki nem hagynám a harmadikat , főleg hogy ilyen jól sikerült :D

    VN:R_U [1.9.15_1155]
    Rating: +4 (from 4 votes)
  8. Lili Lili hozzászólása:

    Na ezért gülizek minden hétvégén a plázákban hostess-ként, gagyi mintákat kostólgattatva a sok emberrel, hogy összejöjjön egy PS3-ra a Wii, a PSP és a DS mellé! ^^

    Kell az Uncharted sorozat, no meg majd egy új TV is… :)

    VN:R_U [1.9.15_1155]
    Rating: +1 (from 1 vote)
  9. sirLancy sirLancy hozzászólása:

    megeri a 9 pontot de a vege tenyleg elcseszett :(

    VN:R_U [1.9.15_1155]
    Rating: -1 (from 1 vote)
  10. kokusz19 kokusz19 hozzászólása:

    Nincs PC-re? O.o
    Remélem lesz pénzem beruházni egy konzolra,mert vonzanak az ilyen játékok.

    VN:R_U [1.9.15_1155]
    Rating: +1 (from 1 vote)
  11. Kronnas Kronnas hozzászólása:

    A hónap végén végre nekem is meglesz a tényleges saját verzióm, addig meg marad a Rage és néhány új cím. :)

    VN:R_U [1.9.15_1155]
    Rating: 0 (from 0 votes)
  12. sheamus sheamus hozzászólása:

    Hát nem tudom megvegyem-e, talán később, most a Fifa 12-n és az AC: Revelations-on gondolkozok, de tudom hogy ez a játék sokkal jobb mindkettőnél, mégis várnék vele… xD

    VN:R_U [1.9.15_1155]
    Rating: 0 (from 0 votes)
  13. fringefan24 hozzászólása:

    Egyértelmü hogy ez lessz a év játéka,zseniális!
    Más játék nyomába se érhet!

    VN:R_U [1.9.15_1155]
    Rating: +1 (from 1 vote)
  14. fringefan24 hozzászólása:

    Éj játéka,döbbenetes,zseniális ez a játék!
    Megéri megvenni ,és végigtolni!

    VN:R_U [1.9.15_1155]
    Rating: +1 (from 1 vote)
  15. Maverick Maverick hozzászólása:

    Én csak a 2. részével játszottam még eddig de nem igazán győzött meg akárhogy sztárolják!

    VN:R_U [1.9.15_1155]
    Rating: 0 (from 0 votes)