
A Soulcalibur az egyik legnagyobb múltra visszatekintő verekedős játék, mely új epizódjaival újra és újra képes a képernyők elé szögezni játékosok millióit. Az idén februárban debütáló ötödik rész nem ígér világmegváltó újdonságokat vagy változtatásokat, csupán a mai elvárásokhoz igazítja a sorozat alapjait, és néhány izgalmas aprósággal fűszerezi meg a sikerreceptet!
Mikor 1996-ban a játéktermek mélyén napvilágot látott a Soul Edge névre keresztelt verekedős játék, még senki nem gondolta (főleg nem a fejlesztők), hogy a sorozat több mint tíz év elteltével is hasonló népszerűségnek fog örvendeni. A Soul Edge lefektette a történet és a játékmenet alapjait, melyek az évek során szépen fejlődtek, csiszolódtak, mígnem elérték szinte végleges változatukat – innentől fogva már tényleg csak apróbb fejlesztések érték a sorozat epizódjait. Jelen előzetes fő célja, hogy bemutassa, mik lennének ezek a bizonyos fejlesztések a Soulcalibur V-ben; lássuk hát, hogy miért érdemes megvenni a sorozat veterán játékosainak és az újoncoknak egyaránt!

A történetbe nem érdemes különösebben belefolyni, hiszen az ehhez hasonló alkotások sztorija általában egy dologra korlátozódik: összegyűlik húsz-harminc-negyven harcos, és megküzd valamiért, ami nagyon kellene mindenkinek – ez persze most is a Soul Edge kard lenne. A rengeteg visszatérő harcos mellett jó pár új arc is felbukkan a karakterválasztó képernyőn, mint például Sophitia fia és lánya, a tizenöt éves Yan Leixia, a női nindzsa Natsu vagy a különleges karddal felszerelt Z.W.E.I. A vendégszereplő Ezio Auditore da Firenze (Assassin’s Creed) pedig igazi ínyenc falat, hiszen teljesen eltér a többi karaktertől!
A szereplők után következzen a játékmenet, melyben a legalapvetőbb változás az új „Soul Gauge” megjelenése. A csík a Street Fighter vagy Ultimate Marvel vs. Capcom játékokban látottakhoz hasonlóan működik, vagyis a különleges képességek és támadások használatával tölthetjük fel, ha pedig sikerül bizonyos szintig feltölteni, ellőhetünk valamilyen extra-erős (és extra-látványos) támadást. Az új Brave Edge képesség például a feltöltött csík 50 százalékáért cserébe felerősíti valamelyik alap támadásunkat, míg a Critical Edge leginkább a Mortal Kombat-ban látott röntgen-támadásokhoz hasonlítható: egy elsöprő erejű, hihetetlenül látványos mozdulatsor, mely egy egész Soul Gauge csíkot lemerít.

A fent említett újdonságok mellett természetesen visszatér az összes jól ismert fegyver, kombó, és dobás is, melyek segítségével szinte végtelen mennyiségű támadás-sorozatot állíthatunk össze. Választott harcosunk mozdulatainak alapos ismerete különösen akkor lesz fontos, mikor egy másik játékossal mérjük össze erőnket multiplayer módban: ha folyamatosan váltogatjuk a különböző kombókat és mozdulatokat, ellenfelünk nem tudja kiismerni a taktikánkat, és szinte már érezhetjük is szánkban a győzelem ízét…
A jó harcos persze előbb védekezni tanul meg, nem pedig támadni, a Soulcalibur V pedig erre is bőven ad lehetőséget. A Guard Impact mozdulat helyes időben történő bevetésével, akár az elsőre blokkolhatatlannak tűnő mozdulatokat is háríthatjuk, de a sima védekezés is sokkal hasznosabbá vált az előző részhez képest: ha sikerül az utolsó pillanatban kivédenünk egy támadást, azonnal lehetőségünk nyílik egy gyors ellentámadásra, amivel akár a harc állását is megfordíthatjuk. Az újdonságok közt említhetjük meg azt is, hogy riválisunk pályáról való kiütése immár nem feltétlenül egyenlő az azonnali győzelemmel; lehet, hogy a küzdelem másik színtéren ugyan, de tovább folytatódik, így csak egy pár másodperces pihenőt nyertünk a kiütéssel.

Az apróbb újdonságokat még hosszú bekezdéseken át sorolhatnánk, ezek közül sok azonban csak a sorozat legnagyobb fanatikusainak tűnne fel játék közben. Amiről még érdemes szót ejteni, azok a különböző játékmódok: a fő játékmódnak számító Story és Legendary Souls mellett lezavarhatunk gyorsmérkőzéseket is (Quick Match), harcolhatunk csapatosan (Team Battle), gyakorolhatunk Training módban vagy akár online, valódi játékosok ellen is próbára tehetjük magunkat. A játékosok körében igen népszerű karakteralkotás is megújult, átalakított formában tér vissza, így minden eddigi epizódnál részletesebben tervezhetjük meg saját harcosainkat!

A Soulcalibur V idén az első „nagy” verekedős játék, de később még bőven lesz konkurenciája – kérdés, hogy velük szemben meddig bír fennmaradni. Lehet, hogy már február elején az Év Verekedős Játékát nyüstölhetjük, de az sem kizárt, hogy hamar eltűnik a hasonló játékok tengerében; egyelőre csupán annyi biztos, hogy a sorozat ötödik része gyakorlatilag minden téren fejlődött, és megannyi újdonsággal várja a harcos kedvű játékosokat, a többit pedig majd az idő dönti el!
























már csak ezio miatt is megveszem pontos megjelenés mi?
Február 3.
Akkor megvan mire váltom le a Mortal Kombatot.
A ciciket megint “nem aprózták el”!
Hát nem tudom… Látszik, hogy a készítők korunk divatos verekedős játékai felé (SF4, MK9) mozdultak el, a kérdés csak az, hogy mennyire illeszkednek bele a szériába, s a régi rajongók hogy fogadják.
Előrendelve. már várom egy ideje