Assassin’s Creed: Revelations Teszt


Itália legrettegettebb orgyilkosa visszatért, ráadásul öreg kora ellenére jobb formában van, mint valaha. Szükség is lesz minden erejére, elszántságára és kitartására, az Assassin’s Creed: Revelations során ugyanis nem várt akadályok állják az útját. A sorozat legújabb epizódjában elmosódnak a főszereplők közti határok, valamint egyszer és mindenkorra lezárulnak Ezio és Altair kalandjai.

Az Assassin’s Creed II átütő sikere után megkezdődtek a vad találgatások, hogy a sorozat harmadik része hol, és melyik történelmi időszakban fog játszódni, az Ubisoft azonban nem akarta elkapkodni a dolgokat, és továbbra is inkább Ezio munkásságára koncentrált. A Brotherhood teljesen új környezetbe helyezte kedvenc orgyilkosunkat, és egy-két újdonsággal (mint a multiplayer vagy a Tanítvány-rendszer) ismét játékosok millióinak nappalijába költözött be.

Mint később kiderült, az olasz hódító története nem zárult le végleg Cesare Borgia levadászásával, a fejlesztők még mindig rengeteg kihasználatlan lehetőséget láttak Ezio Auditore da Firenze karakterében. Így született meg a minden eddiginél monumentálisabb és kidolgozottabb Revelations ötlete, melyről a következő pár bekezdésben lerántjuk a leplet. Vajon csak egy újabb rókabőr lett a Ubisoft új játéka, vagy tényleg az eddigi legjobb Assassin’s Creed játékot tudhatjuk kezeink között?

Az elmúlt időszakban szinte a csapból is Ezio folyt, de azért nem árt az alapoknál kezdeni, vagyis a játék történetével. Ezio a friss vidéki levegő (és a boldog nyugdíjas évek) reményében a Török Birodalomba utazik, azon belül is az orgyilkosok egykori főhadiszállását, a masyaf-i erődítményét veszi célba. Odaérkezve váratlan dologgal szembesül: az erődöt megszállták a Templomosok, akik az épület alatt lévő könyvtár feltárásán munkálkodnak. A földalatti könyvtárba évszázadokkal ezelőtt egy Altair nevű orgyilkos (aki nem mellékesen az első rész főszereplője) rejtett el egy különleges ereklyét, mely könnyedén megváltoztathatja a Templomosok és az Orgyilkosok háborújának állását – innentől fogva nem is kérdés, hogy a játék nagy részében a lezárt kamra kulcsait fogjuk keresni.

A történet ezúttal is kellően fordulatosra sikerült, ráadásul az Animus fogságába esett Desmond-ról és a játék bizonyos szakaszain irányíthatóvá váló Altair-ról is megtudhatunk pár újdonságot, bár a Desmond-“epizódok” gyakran csak tölteléknek tűnnek az igazán érdekes Ezio-részek mellett. A játék első órája egyfajta “in medias res” gyakorlópálya, ahol az új és visszatérő játékosok megismerkedhetnek Ezio képességeivel, mozdulataival és fegyvereivel, valamint egyből élesben tesztelhetik azokat a katonáktól hemzsegő Masyaf környékén. Az igazi döbbenet akkor ért minket, mikor elhagytuk hajónkat, és feltárult előttünk Konstantinápoly látképe; a város teljesen más hangulattal bír, mint az előző epizód Rómája, és nem kellett hozzá öt másodpercnél több idő, hogy beleszeressünk.

Róma egy hatalmas, színes és sokrétű város volt, Konstantinápoly, pedig ha lehet, még ennél is óriásibb és változatosabb. Az utcákon zajlik az élet, és minden sokkal valóságosabbnak, életszerűbbnek tűnik, mint az előző részek bármelyikében – a készítőknek ismét sikerült elhitetniük velünk, hogy ez a valódi történelem része, és minden pontosan úgy történt, ahogy az a játékban is. Árusok kiabálnak a pultok mögül, kikötői munkások pakolják a rakományt, az út szélén pedig hajléktalanok rimánkodnak egy kis aprópénzért; a Ubisoft most tényleg egy összetett, élő-lélegző közösséget alkotott meg.

Az előző epizód végén már azt hittük, Ezio nem tud tovább fejlődni akrobatikus mozdulatok és ügyesség terén, erre tessék, most megkaptuk a Hookblade névre keresztelt csodát. Rejtett pengénk továbbfejlesztett, kampó alakú változata segítségével nagyobb távolságokat / magasságokat is könnyedén áthidalhatunk, a városszerte felfüggesztett kötelekbe kapaszkodva pedig villámgyorsan “átcsúszhatunk” egyik háztetőről a másikra. Mondanom sem kell, a kampó természetesen harc során is igen hasznos segítségnek bizonyul…

Hasonló újdonság a bombák megjelenése, melyek teljesen új színt visznek a játékba. Mivel robbanóeszközeinket többféle alapanyagból állíthatjuk össze, több mint 300 lehetőség közül válogathatunk. Funkciójukat tekintve, gyakorlatilag bármire használhatjuk őket: zajkeltés, elvakítás, lelassítás, elijesztés, de egyszerűen akár meg is ölhetjük velük ellenfeleinket. Egyszerre háromféle bombát tarthatunk magunknál, így váltogathatjuk is őket küldetés közben. Különös, hogy bombák nélkül is boldogan el lehet boldogulni, ennek ellenére a játék elég erőszakosan próbálja letuszkolni a játékosok torkán őket: szinte minden utcasarkon árusok és alapanyagok várnak ránk, és a térképünk is tele van apró bomba-szimbólumokkal.

A fent említett eszközök mellett a korábbi epizódok kelléktára is visszatér, így – a teljesség igénye nélkül – gyilkolászhatunk karddal, késsel, dobótőrrel, mérgezett nyilakkal, pisztollyal, rejtett pengével, de akár ököllel is. A rendelkezésre álló fegyverek sokszínűsége miatt, most is többféleképp közelíthetünk meg egy-egy küldetést: választhatjuk a csendes, igazi orgyilkosra valló lopakodást, de kellő elszántsággal akár szemtől-szemben is átvághatjuk magunkat a Templomosok hordáin. A harcrendszer nem változott, ezúttal is a pontos időzítésen, a visszatámadásokon és a kombózáson a hangsúly, melyet csupán néhány új ellenféltípus bonyolít meg egy kicsit.

A játék elején még szinte egész Konstantinápoly a Templomosok kezében van, egy-két gyors rajtaütéssel azonban kiiktathatjuk az egyes kerületek vezetőit, és átvehetjük az irányítást az adott terület fölött. A rendszer a Brotherhoodban megismertre emlékeztet, azonban van egy “aprócska” változás, nevezetesen, a területeket most már nem elég elfoglalni, hanem meg is kell tartani azokat. Ha túlságosan felhívjuk magunkra a figyelmet (például minden szembejövő őrt megölünk és kifosztunk), a Templomosok támadást indíthatnak valamelyik bázisunk ellen – ilyenkor kezdetét veszi a Revelations egyik leggyengébb eleme, a Tower Defense stílusú minijáték.

Szerencsére az unalmas toronyvédős mellékágat könnyedén kikerülhetjük, ha időnként lefizetünk egy-két szónokot, vagy végzünk az esetek szemtanúival, és ezáltal szinten tartjuk névtelenségünket. Egy másik megoldás, ha egy legalább tízes szintű orgyilkos tanítványt állítunk az adott kerület élére – bizony, ezúttal is van lehetőségünk leendő orgyilkosok felkutatására, akiket magunk mellé fogadva különböző küldetésekkel láthatunk el, és ezáltal fejleszthetjük őket. Követőinket aztán bármikor egy füttyentéssel magunk mellé rendelhetjük, ezáltal pedig értékes segítséget nyújthatnak egy-egy nehezebb küldetés során.

Két főküldetés közt bármikor nekiláthatunk a város felfedezésének; ismét lépten-nyomon mellékküldetések, kincsesládák, segítségre szoruló városlakók és egyéb ínyenc falatok várnak ránk. A bejárható terület ezúttal tényleg óriási, főleg, hogy Konstantinápoly mellett több felfedezhető területet is kapunk. Nem ritka, hogy akár tíz-tizenöt perc elmegy a helyszínek közti közlekedéssel, szerencsére azonban most is rendelkezésünkre áll a város csatornahálózata a gyorsabb mozgás (és a türelmetlen játékosok) érdekében.

A Brotherhood előtt a játékos társadalom szentül hitte, hogy az Assassin’s Creed-ből lehetetlen többjátékos módot készíteni, aztán egy csapásra megváltozott minden. Ezúttal már mindenki jól tudta, mire kell számítani “multiplayer” címszó alatt: olyan játékmódokra, melyekben egyszerre lehetünk üldözők és üldözöttek, vadászok és prédák.

A Revelations nem igazán változtatott a bevált formulán, csak megtoldotta azt pár új játékmóddal és lehetőséggel, mint például a karakterek részletesebb testreszabásának lehetősége, vagy a történet nagyobb hangsúlya. Bizony, most már a multiplayer is rendelkezik némi háttér sztorival, így hatványozottan megéri gyűjtögetni a tapasztalati pontokat, és megmászni az Abstergo virtuális ranglétráját a rivális játékosok legyőzésével.

A játékmódok közt most is vannak egyszerűbbek, melyek tényleg csak az ügyességünkön múlnak, és olyanok is, melyek komoly csapatmunkát kívánnak meg – ilyen például az új Artifact Assault, ahol az ellenfél csapatának ereklyéjét kell eljuttatnunk saját bázisunkra (á la Capture the Flag). A feladat teljesítése csak társaink segítségével lehetséges, hiszen egyedül biztosan nem tudunk megbirkózni az összes rivális játékossal, akik a nyomunkban loholnak.

Ugyan csak a konzolos verziót teszteltük (a PC-s ugyebár később jelenik meg), már itt szemmel látható a grafika fejlődése. A karakterekre szinte rá sem lehet ismerni: sokkal szebbek, sokkal részletesebb a kidolgozásuk, arcmozgásuk pedig szinte már megérdemli a filmszerű jelzőt. A szebb látványvilág a környezeten is megmutatkozik; a fejlesztők tökéletesen eltalálták Konstantinápoly egzotikus hangulatát, és képesek voltak átadni azt a játékosoknak.

A legnagyobb baj a Revelations-szel az, hogy mindezt egyszer már láttuk “Brotherhood” néven, Konstantinápoly helyett Rómával. Az újdonságok inkább csak izzadtságszagú próbálkozások arra, hogy ne tűnjön egy az egyben ugyanolyannak a játékmenet – hiába van háromszáznál is többféle bombánk, ha a játék elején összeállított háromfélével is tökéletesen el lehet boldogulni, és a Hookblade is csak egy újabb adalék, mely szép, jó, de eddig is megvoltunk nélküle. Kétségtelen, hogy a játék nem keveset fejlődött, de ha megnézzük a központi elemeit, azok gyakorlatilag a második rész óta alig változtak, így jelen teszt alanya, a legnagyobb jóindulattal is csak egy Brotherhood 1.5-ként emlegethető.

A sorozat rajongóinak ettől függetlenül kihagyhatatlan darab, hiszen – bár lényeges újdonságokat nem tartalmaz – hozza a mostanra már szokásosnak számító AC-minőséget, és lezárja Altair és Ezio történetét. A játék befejezése gyönyörű lett, méltó módon köti össze főhőseink életét; pár könnycsepp mellett pedig azon is elgondolkodhatunk, hogyan tovább. Ki lesz az Assassin’s Creed III. főhőse, és melyik történelmi korszak kerül terítékre? Mi lesz Desmond-dal, az Abstergo-val, az Orgyilkosokkal és a Templomosokkal? A Revelations záró képsoraival magasra tette a lécet a Ubisoft, melyet a trilógia befejező epizódjának muszáj lesz megugrania.

Kiegészítőnek sok, teljes értékű epizódnak kevés – a Revelations méltó befejezése Ezio történetének, egyben azonban arra is rámutat, hogy olasz barátunk szó szerint kiöregedett a szakmából, és ideje átadnia a helyét egy új főhősnek, egy vélhetőleg sokkal több újdonságot tartalmazó folytatásban. Kicsit olyan, mintha a fejlesztők elérték volna a maximumot, ahonnan képtelenek továbblépni – remélhetőleg csak azért tűnik így, mert az igazi nagyágyúkat az Assassin’s Creed III-ra tartogatják, és nem akarták már most ellőni. Köszönjük az elmúlt két évet, Ezio; a függöny legördült

VN:R_U [1.9.15_1155]
Rating: +14 (from 14 votes)
Assassin's Creed: Revelations Teszt, 10.0 out of 10 based on 19 ratings
gamers
8
A Revelations képében, egy minden elemében profi, végletekig csiszolt sandbox-játékot kaptunk, melynek talán egyetlen hibája az igazi újdonságok hiánya, a már-már túlságosan is ismerős játékmenet. Gyönyörű befejezése Ezio kalandjainak; rajongóknak kihagyhatatlan!
A bejegyzés kategóriája: Cikkek, Friss tesztek, Kiemelt cikkek, Microsoft, PC, PlayStation 3, Sony, Xbox 360
Kiemelt szavak: , , , , .
Közvetlen link.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Assassin’s Creed: Revelations Teszt bejegyzéshez 47 hozzászólás

  1. Elek Elek hozzászólása:

    WoW! Nem számítottam a 8 pontra, ezek szerint hozza a Brotherhood színvonalát, szuper! Pénteken megyek is a PS3-as verziómért, szuppper! :)

    VN:R_U [1.9.15_1155]
    Rating: +6 (from 6 votes)
  2. Zsinder Zsinder hozzászólása:

    Nekem ennyi bőven elég lesz ahhoz, hogy megkoronázza Ezio történetét. Csak ne kéne még annyit várni a PC-s megjelenésig :D

    VN:R_U [1.9.15_1155]
    Rating: +3 (from 3 votes)
  3. TK0445 hozzászólása:

    Nem csalódtam, de nem is eget rengető.
    Méltó Ezio történetének megkoronázására.

    VN:R_U [1.9.15_1155]
    Rating: +3 (from 3 votes)
  4. Mutti Mutti hozzászólása:

    Jó befejezése Ezio történetének remélem eléri a brotherhood színvonalát

    VN:R_U [1.9.15_1155]
    Rating: +2 (from 2 votes)
  5. Ulthane hozzászólása:

    Örömmel konstatálom, hogy a COD és BF3 sz@rokat ti sem csipázzátok, de a jó minőséget azt értékelitek! Tolom a kampányt serényen, s direkt nem olvastam el a tesztet, de a 8 pont az egy egész jó értékelés a gamers.hu-n. Bár ha egyest adnátok rá, én akkor is megvettem volna!

    VN:R_U [1.9.15_1155]
    Rating: +2 (from 2 votes)
  6. SaltyDave SaltyDave hozzászólása:

    A Brotherhood-ot felülmúlni nem nehéz, az Assassin’s Creed II-őt újra elérni: na az már kihívás! Biztosan a drága Ubis hölgyek s urak is úgy gondolkoznak hogy a nagy dobást a harmadik részre kell tartogatni, de remélem eleget félretettek. A hangsúly az eleget szón van.

    CE egyébként előrendelve, dec. 2. -án jön is, szóval azt hiszem megvan a hétvégi program.

    VN:R_U [1.9.15_1155]
    Rating: +2 (from 2 votes)
  7. Spy Spy hozzászólása:

    Gratulálok az íráshoz, hétvégén rábeszéltek az előző részre, ma azt nyüstöltem és tetszik! Megveszem… :-)

    VN:R_U [1.9.15_1155]
    Rating: 0 (from 4 votes)
  8. Bigadam Bigadam hozzászólása:

    A nyolc pont reálisnak tűnik, a pár óra alapján amit eddig beleöltem én is így érzem. Nem bántam meg a vásárlást, de jó lett volna kicsit több innováció. :P

    VN:R_U [1.9.15_1155]
    Rating: +3 (from 3 votes)
  9. firestarter firestarter hozzászólása:

    a grafikára ráfért már egy kis csiszolás, egyes karakterek elég furcsán néztek ki :D

    VN:R_U [1.9.15_1155]
    Rating: +1 (from 1 vote)
  10. sikoly sikoly hozzászólása:

    Csak lenne már pénzem arra hogy megvegyem :D

    VN:R_U [1.9.15_1155]
    Rating: +1 (from 1 vote)
  11. KriszHun91 KriszHun91 hozzászólása:

    Jó kis cikk lett, már nagyon várom (CE előrendelve ) különösen Altair történetére vagyok kíváncsi.

    VN:R_U [1.9.15_1155]
    Rating: +1 (from 1 vote)
  12. pzstm pzstm hozzászólása:

    MA felvettem az előrendelésemet, holnap már lesz is időm kipróbálni ;)

    VN:R_U [1.9.15_1155]
    Rating: +3 (from 3 votes)
  13. oddsmaker oddsmaker hozzászólása:

    élvezetes írás, én még csak 1-2 órát gameltem, szerintem is reális a 8 pont. Forradalmi újítások hiányoznak, melyek 9-es jegyet eredményezhettek volna.

    UI: várom, hogy induljon a gamers kártya, már 1500 pont felett vagyok :-)

    VN:R_U [1.9.15_1155]
    Rating: +1 (from 3 votes)
  14. Aaron hozzászólása:

    Én élveztem mindegyik részt és nem hiszem hogy csodákat kellene művelni minden új részben. Sok fejlesztő ott rontja el a folytatást, hogy görcsösen akarja felülmúlni az előző részeket, pedig nem biztos hogy ez a siker kulcsa. A Final Fantasy is működik és megvan a rajongótábora, pedig a stílus már a kezdetektől kezdve ugyanaz.
    Ti amúgy miket látnátok szívesen egy következő forradalmi új részben?

    VN:R_U [1.9.15_1155]
    Rating: +3 (from 3 votes)
    • Ulthane hozzászólása:

      Egyetértek. Nekem az egész AC univerzum úgy jó, ahogy van, a maga hiányosságaival együtt. Én nem várok forradalmi újításokat, hisz sokan e nélkül szerették meg a szériát, azaz azért, amilyen a játék! Nekem már ez a tetőről irányítom a csapatom íjászokkal, fegyveresekkel dolog sem tetszik, ez is egy újítás, akár még forradalmi is a sorozat szintjén.

      Járt utat járatlanért nem mindig érdemes elhagyni, és nagy rizikó.

      Én akkor is elégedett lennék, ha a következő rész egy másik korban, másik földrészen játszódna, de hű maradnak az alapokhoz. Nem kell ide újítás, azért szeretjük ezt a játékot, amilyen!

      S ez az a játék, amivel kapcsolatban teljesen hidegen hagy, ki hány pontot ad rá.

      VN:R_U [1.9.15_1155]
      Rating: +1 (from 3 votes)
  15. MrMigiri MrMigiri hozzászólása:

    “rajongóknak kihagyhatatlan”

    Ez nekem szólt! Már megyek is.

    VN:R_U [1.9.15_1155]
    Rating: +2 (from 2 votes)
  16. GAR GAR hozzászólása:

    A Brotherhood történetének ismerete nélkül mennyire élvezhető?

    VN:R_U [1.9.15_1155]
    Rating: 0 (from 0 votes)
    • Ulthane hozzászólása:

      Semennyire. Az első rész szerintem kihagyható, ez az első a szériában, ami szerintem a leglaposabb.

      Az AC II és a Brotherhood kötelező darab, MINDENKÉPP azokkal kezd!! Már bagóért meg lehet venni mindkettőből a Special Editiont Ebayen.

      VN:R_U [1.9.15_1155]
      Rating: +1 (from 1 vote)
  17. Douchbag Douchbag hozzászólása:

    Rókabőr…

    VN:R_U [1.9.15_1155]
    Rating: -2 (from 2 votes)
  18. Darksider hozzászólása:

    Hát szerintem az új AC:Revelations mind játékmenetileg és mind látványilag jobb lessz.Legalábbis szerintem mert mindeggyiket végigvittem.

    VN:R_U [1.9.15_1155]
    Rating: +3 (from 3 votes)
  19. Fabrizio Fabrizio hozzászólása:

    Jó kis teszt. :)

    VN:R_U [1.9.15_1155]
    Rating: +2 (from 2 votes)
  20. RepaBali hozzászólása:

    Még egy Assassin’s Creed játékkal se játszottam, de most úgy érzem itt az ideje. Fogom nagyából érteni a történetet, és élvezni a játékot, ha csak ezt a részt veszem meg?

    VN:R_U [1.9.15_1155]
    Rating: +1 (from 3 votes)
  21. Necroman Mk2 Necroman Mk2 hozzászólása:

    Öcsémet láttam a legelső résszel játszani: szép meg jó, de nagyon monotonnak tűnt. Bár a teszteket olvasva mindig kicsit feljebb tették a részt.
    A másik a cikkírónak: megmásztad virtuálisan a Kék Mecsetet? Csak mert láttam azt élőben :)

    VN:R_U [1.9.15_1155]
    Rating: +1 (from 1 vote)
  22. Zandal Zandal hozzászólása:

    Mint a sorozat eddig összes részével, úgy ezzel is kell játszanom, a teszt pedig csak megerősített ebben az elhatározásomban.

    VN:R_U [1.9.15_1155]
    Rating: +1 (from 1 vote)
  23. bazsuuuu hozzászólása:

    sztem király!

    VN:R_U [1.9.15_1155]
    Rating: +2 (from 2 votes)
  24. Gangi Gangi hozzászólása:

    Korrekt és kellemes olvasnivaló. A 8-as is rendbe. December közepe fele én is szerválok egy példányt belőle. :) +++

    VN:R_U [1.9.15_1155]
    Rating: +2 (from 2 votes)
  25. Ghostblade Ghostblade hozzászólása:

    Simán megérdemelte volna a kilencest. Izgalmas történet, hatalmas felfedezhető világ, változatos játékmenet megtámogatva egy egyedülálló multival – mégis mi mást vártok tőle? :P

    VN:R_U [1.9.15_1155]
    Rating: +2 (from 4 votes)
  26. HunWarrior HunWarrior hozzászólása:

    ÁÁÁÁ ez nagyon király játék!

    VN:R_U [1.9.15_1155]
    Rating: +2 (from 2 votes)
  27. oddsmaker oddsmaker hozzászólása:

    Na a single player végén járok, a pozitív az összkép eddig egyértelműen. Nem értek 1-2 külföldi magazin pontszámával egyet… Simán 8-9 pontot megér a játék.

    És a multihoz még hozzá sem értem!

    VN:R_U [1.9.15_1155]
    Rating: 0 (from 0 votes)
  28. Travis Travis hozzászólása:

    Sokan kételkednek, hogy lesz-e olyan jó mint a Brotherhood de szerintem ez természetes :D

    VN:R_U [1.9.15_1155]
    Rating: 0 (from 0 votes)
  29. sheamus sheamus hozzászólása:

    Egyébként a PS3-as verzióban a bónusz Assassin’s Creed felújított grafikával játszható?

    VN:R_U [1.9.15_1155]
    Rating: 0 (from 0 votes)
  30. Zsolt hozzászólása:

    én nem toom eldoneteni hogí ez vagy a saint row the third :/

    VN:R_U [1.9.15_1155]
    Rating: 0 (from 0 votes)
  31. Zsolt hozzászólása:

    :P

    VN:R_U [1.9.15_1155]
    Rating: 0 (from 0 votes)