Valamivel több mint négy hét múlva mi, európaiak is besétálhatunk kedvenc videojátékok, illetve konzolok árusításával foglalkozó üzletünkbe, hogy megvásároljuk a Sony legújabb kézi konzolját, a PlayStation Vita-t. Egy újonnan debütált masina megvétele előtt joggal merül fel az emberben a kérdés: lehet, hogy túl hamar fogok belevágni?

Ilyenkor nagyon sok múlik az adott konzol nyitókínálatának minőségén. Ha azonban számításba vesszük “a kevesebb néha több” tényezőt, akkor már más a helyzet. Véleményünk szerint ha egy konzol rendelkezik minimum 5, igazán bizalomgerjesztő címmel, akkor abban az esetben már érdemes beruházni rá. Mivel a PlayStation Vita hazai premierje már a küszöbön van (február 22), ezért összegyűjtöttük nektek azt az 5 darab játékszoftvert, amit mindenképpen be kell majd szereznetek a PlayStation Vita-tokhoz. A recept fordítva is működik: ha még nem vagytok biztosak abban, hogy kell nektek a Sony handheld-je, a következő sorok segíteni fognak a döntés meghozatalában.

Escape Plan: a Braid és a Limbo óta virágkorukat élik a már-már művészi színvonalon mozgó külsővel megáldott, logikai platformerek. Az Escape Plan leginkább az PSP-n útjára indított Patapon szériára emlékeztet. Nem, az Escape Plan nem egy ritmusjáték. Ellenben ahogyan a Patapon-ra, úgy erre a játékra is igaz a korábban említett, “a kevesebb néha több” elv: az Escape Plan karakterei, Laarg, valamint Lil pontosan ugyanabban a minimalista, ám mégis szerethető stílusban rajzolódtak meg, mint anno a Patapon figurái. Éppen ezért lesz fájdalmas, amikor majd látjuk őket elhalálozni egy későn észrevett csapda miatt.

Reality Fighters: a konkurens 3DS AR Games-éhez hasonlóan, a PlayStation Vita tulajdonosok is játszhatnak majd egy, a gép kameráinak képességet kihasználó alkotással. A Reality Fighters savát-borsát a személyre szabhatóság, illetve a játékos a szokásosnál mélyebb bevonása adja. Hogy mit értünk ez alatt? Azt, hogyha lefényképezzük az arcunkat a Vita előlapi kamerájával, akkor a program beszkenneli ábrázatunkat, így gyakorlatilag mi magunk vívhatjuk meg virtuális csatáinkat. Nem állítjuk azt, hogy forradalmi ötletről volna szó, ám mindenképpen érdekes elmozdulás az internetes anonimitás irányából az, hogy kvázi látod a “vonal túloldalán” ülő ellenfeled arcát, még ha csak amolyan karikatúra szerű formában is.

Unit 13: legyünk őszinték. A PSP nem jeleskedett túlzottan az FPS és TPS játékok szerepeltetésében. Az egy analóg karral eltöltött játékórák gyakran azon PlayStation-ös élményeinket idézték fel, amikor a Quake II-ben a face-gombokkal voltunk kénytelenek a kamerát mozgatni. A PlayStation Vita-t már két analóg karral látták el, ebből adódóan minden lehetőség adott, hogy az akciójátékok egyik kedvelt platformja legyen. A Unit 13 a Zipper Interactive gondozásában készül, akik már komoly PlayStation-ös múlttal rendelkeznek, mivel az ő kezük munkáját dicséri a SOCOM széria, valamint a 2010-ben megjelent MAG. Akárcsak az imént felsorolt játékok, úgy a Unit 13 is egy csapatalapú, külső nézetes, taktikai akciójáték lesz. A program játszható lesz Wi-Fi-n és a 3G hálozaton keresztül is.

Uncharted: Golden Abyss: biztosak vagyunk abban, hogy az Uncharted: Golden Abyss lesz az a szoftver, amivel majd demonstrálni fogjátok a családtagjaitoknak, barátaitoknak a kézi konzolotokban rejlő erőt. Nem tudjuk, hogy van-e értelme egy hordozható masina, a nappalinkban, hálószobánkban található TV-knél jóval kisebb képernyőjére átültetni a korai PlayStation 3-as játékok által képviselt minőséget, de ha van, akkor az Uncharted: Golden Abyss csillagos ötösre vizsgázott. A Golden Abyss az első Uncharted előtt játszódik és annak ellenére, hogy egy alapvetően “mobiljátékról” van szó, a játékidőre sem lehet panaszunk: az Uncharted: Golden Abyss van olyan hosszú, mint bármelyik asztali konzolos epizód.

WipEout 2048: a WipEout 2048 a sorozat legkorábban játszódó darabja. Akkor kapcsolódunk be a történetbe, amikor még újdonságnak számít az anti-gravitációs versenyzés, éppen ezért dedikált pályák híján, az utcákon folynak a diadalok. A WipEout 2048 pikantériáját az adja, hogy ha a programot futtató Vita-nkat összekötjük egy olyan PlayStation 3-mal, amin a WipEout HD fut, akkor minden probléma nélkül játszhatunk többed magunkkal.
Tekintsünk most el a PlayStation Vita technikai fölényétől, és nézzük meg, hogy miért is korai temetni a Sony kütyüjét, a 3DS elleni harcban. Igaz, hogy a Nintendo 3DS-ének eladásait egy jó ideig képtelen lesz utolérni, a Vita-nak már most van egy hatalmas előnye: a japán premier nyitókínálata lényegesen erősebb címekből állt, mint a másik keleti óriás konzoljáé. Ráadásul már most olyan tripla A kategóriás franchise-ok mellékágai vannak bejelentve rá, mint a Call of Duty, az Assassin’s Creed vagy a BioShock. Bármi is legyen a PlayStation Vita sorsa, az már most körvonalazódott, hogy a PSP-nél biztosan sikeresebb lesz!
A Vita talán még a PSP Go mérhetetlenül nagy bukását is feledtetni tudja majd a Sony-val, Ti mit gondoltok erről?
























Majd ha lemegy az ára akkor talán beszerzek egyet
Mondjuk a játékok csábitóak
Uncharted (Y) …
Az Uncharted itt is nagyon jónak ígérkezik. Ha olcsóbb lesz lehet bevállalom, a Sony ellenszenvem ellenére is.
Ennyi pénzért már egy PS3 vagy egy XBOX 360 is kijön vígan, én inkább azt vennék (ha nem lenne már meg mindkettő).
Mondjuk lemehetne a Go ára 15-20 ezerre, akkor arra beruháznák.
Lehet hogy majd én is beszerzek egyet.
Mindenképpen ki fogom próbálni, de hogy veszek-e is egyet – még nem tudom.
Amilyen ára lesz azt mondom hogy nincs szükségem kézi konzolra!
jókis játékoknak tűnek … szerintem a go-nak azért volt nagy bukása mert nemérte meg árulni a boltosoknak mivel nem umd-ről mennek a játékok .